…de itt marad belőlem néhány pillanat…” legalábbis bízom benne. De miért is búcsúzom el? 2023 nyarán – miután végigvittem a harmadik osztályomat – eljöttem a Csokonaiból. Nehéz, mondhatni fájdalmas volt a döntés. Felsorakoztattam az összes létező érvet mellette és ellene, hosszasan mérlegeltem. Három érv tartott a legtovább. (1) néhány kolléga, akivel szinte barátivá alakult a munkatársinak induló kapcsolat (2) a diákok felém irányuló szeretete (3) a kolozsvári testvérkapcsolat.

Viki, Csenge, Dénes és Józsi: külön-külön is alkalmasak ennek a testvériskolai kapcsolatnak a továbbvitelére, nemhogy együtt! Nyugodt vagyok, mert tudom, hogy jó kezekben van ez az egész. Viki lelkesedése, Csenge kitartása, Dénes lelkiismeretessége és Józsi alapossága biztosítja, hogy „a vasút robog tovább”!

Ha ez a kapcsolat kibírta – márpedig kibírta – a vírusválságot, akkor gondoltam, túl fogja élni azt is, hogy elhagyom a Csokonait. Lassú volt az ébredés, de megtörtént. Az idő engem igazolt: az előbb említett 4 kolléga és a diákok nyitottsága folytatásra ítélte ezt a kapcsolatot. Nagyon helyesen.

Én pedig mit tehetek? Elköszönök a kedves olvasóktól, és a blog vezetését is átengedem az utódaimnak.

Isten áldja Kolozsvárt! Isten áldja Debrecent! Isten tartsa meg ezt a kapcsolatot!