Már együtt rójuk a kilométereket. Még mindig azt beszéljük amit a három nap alatt csináltunk, mennyit töltődtünk, és mennyire közel állunk a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium diákjaihoz. (Ilyés Anna koprodukciója). Még a buszon vagyunk s éppen, hogy elhagytuk a határt, de már most vágyunk vissza. Egy rövid megálló után (Váradon) egyenesen Kolozsvár felé vesszük az irányt.

            Sok szép emlék maradt meg erről a kirándulásról is. Azt érzem, hogy minden egyes találkozással egy az új élmények mellett, egy egyre mélyebb igazabb kapcsolat jön létre a két iskola tanárai is diákjai között egyaránt. A kapcsolatunk alapja a kölcsönös bizalom, megértés, segítség és még egy olyan halom jellenző amit esetlegesen még gyönyörű nyelvünk nem ismerem, ilyenkor érzem, hogy bizony-bizony vannak az érzések kapcsán nyelvi korlátok.. A múlt évi kirándulás az egyik legjobb kirándulásom volt az egész évben. Hogy minek köszönhető jómagam sem tudom, azt hiszem, hogy sokkal összetettebb, minthogy én azt írásban ki tudnám fejezni. A kapcsolat alapja az önzetlen cserediák kapcsolat, illetve, hogy “határtalanul” megpróbáljunk azonosulni egymás problémáival.

            Pénteken 11 óra magasságában iskolánk előtt váró diákok serege megindult a busz felé. És én akkor már tudtam… Ez egy új élmény kezdete lesz. Ez volt az első alkalom, hogy igazgatónk, Vörös Alpár is velünk tartott. Először a Királyhágón álltunk meg ezt követően pedig Váradon. A határon első alkalommal engedtek minket át nagyon-nagyon gyorsan. Nagyjából 10 percet töltöttünk el ott, ezúton is egész csapatunk nevében köszönöm, hogy a Jóisten közbenjárt és jó napjuk volt a határőrségnek. J Nagyon kevesen voltak az úton, így már 16 óra előtt befordult buszunk az iskola elé. Mindenki mosolyogva szállt ki a buszból és kereste a cserediákját. Sok új arc várt minket ott, aminek kimondottan csak örvendeni tudtam, hiszen a “fiatalságban van a jövő” mondják az idősek, és ezt a mély bölcsességet én is osztom. Egy rövid fogadás után mindenki hazament a cserediákjával és készültek a másnapi útra, no meg egy kicsit még megismertették a cserediákok a kolozsvári cserediákjaikkal Debrecen kisebb kolostorait, a kocsmákat. (Mindenki számára más-más ideig tartott ez a kis kiruccanás…)

            Szombaton reggel 7,30 perckor indultunk el a közös kirándulásunkra, ami igazán jónak ígérkezett, hiszen egy igazi magyar busszal mentünk kirándulni, ami az utasok nagyrészében a kommunizmust idézte fel. De ettől függetlenül nagyon különleges volt, kényelmes, szellős. Első megállónk Nyírbátortban volt, ahol egy gyönyörű templomot néztünk meg. Ha már lúd, legyen kövér mondják, és a templomok felölelték a kirándulásunkat. Rengeteget gondolkodtam azon, hogy mennyire van a templom és a kapcsolatunk minősége összefüggésbe: egy kicsit fennköltöttebben, úgy gondolom, hogy nagyonis. J Hiszen Isten akaratából alakult ki ez a kapcsolat. Ezután továbbmentünk Túristvándira, ahol megnéztük a csodálatos vízimalmot. Az őr szerint addig marad meg ez így, ameddig (idézem): “ Nem fogják majd valami drogokosgyerekek felgyújtni.” Egy érdekes tapasztalat volt az, hogy láttuk,mégis hogyan néz ki egy ilyen vízimalom. A kedvünkért még be is indították. Ezt követően Szatmárcsekére mentünk, ahol ebédeltük, illetve megnéztük a csónakos temetőt és Kölcsey sírját. Minketutána ez is lejárt, Ecsedre kormányoztunk, ahol egy újabb templomot néztünk meg, ám csak ezután következett a kedvenc templomom, a táposi református templom, “a talpas Notre Dame”. Számomra egyik legszebb templom volt. Ez a pár óra (ami majdnemhogy 10 óra volt), nagyon-nagyon gyorsan eltelt.

És hát a mai nap (=vasárnap) mindenki számára szabadprogramot jelentett, illetve egy lehetőséget, hogy kipihenje a szombati nagy bulizást. Délután 15 órakor a busz amely Kolozsvár felé rótja, rója a kilométereket.

            Csodás pár napot töltöttünk újra együtt. Megint megerősödött valami bennem azzal kapcsolatban, hogy ezt a kapcsolatot ápolni kell. Egy csodás lehetőség minden Apáczais és Csokonais diák számára. Számomra azt hiszem, hogy utolsó alkalom volt, hogy iskolásként vehettem részt a Csokonai cserekapcsolatba, ám ameddig tehetem, lehetőség adódik, szívesen ellátogatok iskolámmal (vagy akár egyedül is) Debrecenbe a Csokonaiba. Ez a kapcsolat újra egy nagy plusz volt számomra, nemsokára új közegbe kerülök (szorítsatok, kell, hogy sikerüljön az érettségi :D) ám azt hiszem, hogy még nagyon hosszú időre lenne szükségem, hogy egy ehhez hasonló emberi kapcsolatot tudjak kiépíteni, mint a Csokonais diákokkal. Köszönöm, hogy ennek újra részese lehettem! J Mindenkinek hasonló jó kapcsolatot kívánok, határtalan megértést, szeretet. Hisz’ innen látszik, hogy mi magyarok különböző helyeken élünk, mégis az érzelmeink közösek!