Az indulás előtt pár nappal nagyon vártam ezt a programot. Már meg akartam ismerni a társamat, és kíváncsi voltam Kolozsvárra. De eljött a reggel. Iszonyatos gyomoridegem volt és feszült voltam az indulás előtt. (Tudni kell rólam, hogy zárkózott vagyok, nem szeretem az új dolgokat, és szorongok tőlük. De Kolozsvár felé menet mindez kezdett elmúlni.)

Mikor már majdnem ott voltunk a megbeszélt helyen, nagyon elkezdtem izgulni, mert féltem, hogy nem ismer meg a társam, és persze a kíváncsiság is rátett egy lapáttal az izgatottságomra. De félelmem alaptalan volt: egyből megtaláltuk egymást, és láttam, hogy nagyon aranyos és közvetlen lány a fogadó diákom. Délután nagyon sokat beszélgettünk – mintha már évek óta ismernénk egymást. Aztán este elmentünk bulizni, így megismertem a barátait, akik szintén nagyon kedvesek voltak velem.

Második nap álmosan indultunk a városnézésre. Sok szép és érdekes helyet láttunk, de nekem legjobban a Mátyás-szobor tetszett: szerintem nagyon feldobja a főteret. Délután következett az Apáczai dísztermében a kolozsváriakkal közös műsorunk. (Eközben nagyon erősen rám tört a honvágy, és haza akartam menni. – De estére már sokkal jobban lettem.)

Péntek reggel elindultunk Marosvásárhelyre. A Kultúrpalotában voltunk, ahol mindenféle termek voltak: tükörterem, hangversenyterem és képtár, nekem ez utóbbi tetszett a legjobban. Sok festmény megmaradt bennem, de a címüket sajnos nem tudtam megjegyezni. Utána volt egy kis szabadidőnk, majd közösen megebédeltünk. Délután az agyagfalvi nemzetgyűlés emlékművét és a bögözi templomot néztük meg, majd a korondi szállásunkra mentünk. Vacsora után éjfélig volt egy kis buli a szálláson. Egészen eddig nem beszéltem Fanniékon kívül másokkal, de ekkor sok új embert ismertem meg.

Szombat reggel elég nehezen indult a nap. Nem szeretek korán kelni, főleg akkor, ha már napok óta nem alszom rendesen. Reggeli után elmentünk a korondi vásárba, ahol ásványokat, illetve házi lekvárokat, szörpöket és italokat lehetett vásárolni. Gondoltam, hogy veszek a családnak áfonyaszörpöt, de később kiderült, hogy egy 30 %-os alkoholt vettem. Ezután megnéztük Orbán Balázs sírját, aki egyébként a legnagyobb székely volt. Azután következett Tamási Áron sírja, majd a Trianon-emlékmű, ahol csokonais részről én voltam a koszorúzó. Sokáig álltunk ott, és már nem volt túl kellemes. Hideg és sár volt, és álmos is voltam. Attól függetlenül jó volt, hogy láttam ezeket a helyeket, nem mindennap járok erre.

Ezután ebédeltünk, majd elmentünk a parajdi sóbányába, ahol egy óra szabad programunk volt. Szokatlan, de látványos és nagy volt – még sosem voltam sóbányában. Délután visszatértünk Kolozsvárra, és ez volt az utolsó napunk. Akkor kezdtem teljesen ellazulni, és megszokni az új helyet, mire mentünk haza. De ez sajnos mindig így van nálam.

Összegezve: nagyon jó volt, sok új dolgot láttam és hallottam. Sosem fogom elfelejteni ezt az utazást, és bármikor visszamennék Kolozsvárra.