Végre ez is eljött: újra fogadtuk a kolozsvári barátainkat. Miért is a „végre”? Egyrészt: ezt a látogatást október elejére terveztük, és csalódottan éltük meg akkor az elhalasztását. (De a decemberi tanári látogatásunk alkalmával megígérték: tényleg jönnek márciusban.) Másrészt: végre megvalósult a „csúcstalálkozó”: a két igazgató személyes találkozása, megismerkedése.

A tanár kollégák szállásolását, valamint pénteki vendégelését én vállaltam magamra.

A diákok elosztásánál igyekeztem figyelembe venni, hogy a kolozsvári barátaink fiatalítottak: sok kilencedikes-tízedikes diákot szerveztek be, biztosítandó a folyamatosságot. Magam is így álltam a dolgok elébe. (Már eleve, minden kilencedikes osztályban a legelső rajz órán elmeséltem a kolozsvári kapcsolatot.) Ennek ellenére régi motorosok mindkét oldalon voltak: ott Bogi, Betti, Saci, Endre, Attika, Zsolti – itt Rena, Kriszti, Ricsike. De ezt senki sem bánta, sőt!

Pénteken már nagyon vártuk a kolozsváriakat. A 9/e-ben rajzolás közben Flórával és Levivel például nagyban a hétvégét tárgyaltuk.

Rékának szerencsére csak öt órája volt, és a 9/b-s fogadókkal együtt rájuk bízhattam a diákok vendéglátását. (A feladatot szépen megoldották.)

Barátaink pontosan érkeztek: pontosan fél órával hamarabb a megbeszéltnél. De egyrészt idejében megtudtuk, és felkészültünk, másrészt nagyon vártuk már őket! Bár emiatt a fogadók még korántsem a teljes létszámban voltak a helyszínen, de nemsokára egybegyűlt mindenki a hármas teremben, és önmagától megindult a beszélgetés, ismerkedés. Rékát neveztük ki felelősnek, és egy kávéra felhívtuk a kolozsvári tanár kollégákat (Anti, Alpár, Laci) igazgatónőhöz.

Ezt követően a két igazgató köszöntötte a gyerekeket, majd magam is igyekeztem néhány hasznos gondolattal felvázolni az előttünk álló napokat. Emellett a Határtalanul! utazás és visszafogadás fényképeiből összeállított videóm mutattam be – a régieknek emlék, az újaknak felkészítő gyanánt.

Iskolánk megmutatása után elindultunk hozzám. Hamar poharakat és belevalókat adtam a kezekbe, és végre kötetlenül, magunk lehettünk. Ittunk, nevetgéltünk és beszélgettünk. (Gyanítom, a diákok szintén… Csak két dolgot kértem tőlük: egyrészt baj ne legyen, másrészt reggel csúszás.) Közben folyamatosan érkeztek hozzám a vendégségbe hívott csokonais tanártársak. Mindenkit meghívtam, aki valamilyen formában részt vett eddig ebben a kapcsolatban. Bár nem mindenki tudott eljönni, Anti kiemelte: nagyon jól esett neki ez a „meglepetés”.

Aztán ahogy fokozatosan érkeztek, hasonlóan indultak haza a vendégek, míg végül magam maradtam a két kolozsvári tanárral (Alpár máshol szállt meg), és ledőltünk aludni.

Reggel hamar ébredtem, de Anti se aludt soká. Laci pedig a beszélgetésünkre kelt, de muszáj is volt, hiszen korán indultunk. Egy gyors reggeli még belefért az előző esti hideg vacsorából, majd Marika felvett minket kocsival, és indultunk a Tesco elé. A diákok szerencsére pontosan érkeztek, és elindulhattunk.

Tanulságos előadásokat hallhattunk a nyírbátori, a csarodai és a tákosi templomban. Magam a fejfákról, a Kölcsey síremlékről és a tarpai szárazmalomról beszéltem. Sikerült egy olyan ebédet leszervezni, hogy 2200 Ft-ot beszedtünk fejenként, cserébe a vaddisznó-pörköltből, a házi, szép sárga nokedliből és a savanyúságból mindenki tetszés szerint szedett magának. Ez vonatkozott az italra is: üdítő, kávé várt ránk. „Kínálni pedig csak a papot és a tanítót kell”, de mi tanárok vagyunk, tehát szedtünk bátran.

Nyíregyen telefonáltam Dénesnek, aki otthon maradt Edittel főzni a vacsorát. Alpárt felszedtük Debrecenben, a diákokat „leadtuk” a Tesconál a szülőknek, majd Déneshez kértük a buszt. Itt jegyzem meg, Vili ismét kiváló sofőr volt. A vacsorára még várni kellett, de volt mit csipegetni addig is. A magyar-portugál focimeccsbe is belepillantottunk, de én nem vittem túlzásba, hamar ott hagytam a tévét. (Mindig kihangsúlyozom, hogy bár ultra vagyok, de kézilabda-ultra.) A hangulat mindkét este feledhetetlen volt. Azt hiszem, diákjaink számára is.

A bográcsban főtt gulyás után sült következett, mint annak idején Püskiné Áginál. A vendégségbe érkező kollégák egyik nap sem érkeztek üres kézzel, így együttesen, közösen tettük hibátlanná a vendéglátásokat.

Éjjel nem vártuk meg az óraállítást, hamarabb lefeküdtünk aludni. Reggel éltünk a tovább alvás lehetőségével, majd kávéztunk, és összepakoltak a kolozsváriak. Értünk jött Edit, nagyon finom, házi készítésű debreceni páros kolbásszal várt, valamint teával és kávéval. Valamint egy ötlettel: vigyük el vendégeink a zeleméri templomhoz, az új stadionhoz, illetve a Vörös templomhoz. tetszett nekik ez a délelőtti kirándulás. Dénessel, kedves feleségével és Erzsóval a Régi Posta étteremben találkoztunk, hogy ebédeljünk, és még utoljára beszélgessünk egy jót a kolozsvári kollégáinkkal.

Szerencsére az óraállítás nem okozott gondot, így a tervezett időben el tudtak indulni a vendégeink haza. A folytatásban már most megegyeztünk: egy kirándulással kiegészített Magyar Napokkal várnak minket. Mi, tanárok biztos megyünk néhányan, de szerintem diákok is fognak csatlakozni hozzánk. Főleg, hogy most már beiratkozásnál meghirdetjük a lehetőséget a leendő kilencedikeseinknek, folytatva a hagyományt.

„Előre a megkezdett úton, hisz a barátság (és az éjjel) soha nem érhet véget!”