Újabb emlékek, barátok, egyszóval: újra Kolozsvár – így szól Tóth Nóri 2018-ban íródott beszámolójának a címe. Újra Kolozsvár – elsősorban ezt a részét kóstolgatom a címnek. Újra… Igen, újra, de már nem úgy. Más ez az út már, más… De mehettünk, és újra diákokkal, tehát újra Kolozsvár!

Miben volt más ez az út? Röviden: (1) két évet vártunk rá (2) egy régi mellett egy új kollegával és új diákokkal, akiknek ez nem újra volt, hanem először Kolozsvár (3) a jégre került testvérkapcsolat felélesztésének – kis túlzással – egyfajta „most vagy soha!” lehetősége volt ez az út.

Két esztendőt vártam rá, hogy újra diákokat vihessek a kincses városba. Nagy örömmel vettem kézhez Alpár Xantus-vetélkedőre szóló meghívóját, és még nagyobb örömmel olvastam a híreket, hogy a határátkelés újra a régi módon zajlik. (Reméljük, ez így is marad.) Négy elsős diák vállalkozott az útra (Boti, Bence, Laci és Levi), és az osztályfőnökük, Kalóné Lizák Viki, aki még sosem járt Kolozsvárott. A másik kísérő ezen kapcsolat egyik régi motorosa volt, Molnár Dénes. Mi ketten vállaltuk a vezetést, a saját autóinkkal, könnyebb volt most így. Alig tudtuk kivárni, hogy végre elindulhassunk, letéve a munkát pénteken. Kis túlzással repültünk Kolozsvárra. A határon rég (vagy soha nem) látott egyszerűséggel zajlott az ellenőrzés, és folytathattuk utunk a régóta vágyott cél felé. „Gyönyörű lesz az a találkozás, ha majd egykor viszontlátjuk egymást.” - dúdoltam már napok óta az ismert dal idevágó sorait, és tényleg gyönyörű volt! Főleg az, ahogy Dénes újra találkozott Sanyival, Antival, Alpárral. (Magam voltam néhányszor magánemberként Kolozsváron a kényszerszünet ideje alatt.)

Pénteken későn értünk a vacsora helyszínére, de a konyhás nénik voltak olyan kedvesek, hogy megvártak, és a késésünk ellenére is mosolyogva (és egy finom vacsorával) fogadtak. Ezután a diákok a szállásra mentek, mi pedig Antiékhoz, ahol egy hangulatos este vette kezdetét.

Másnap vidáman kelve kezdtük a napot. Egy gyors reggeli után elindultunk a verseny helyszínére. Itt kiváló hangulat és egy remekül összeállított feladatsor várt ránk. A szokást tartva a felnőttek-tanárok felcserélték egymás között a csoportjaikat, majd bevetették magukat az erdőbe. A kétórás vetélkedő után már igencsak megéheztünk. Alpár kedves meghívása a Kerék Csárdába szólt, ahol mindenki kedvére választhatott az étlap finomnak ígérkező fogásai közül. (Senki sem csalódott!). Annyira jóllaktunk, hogy a vacsoránkat le kellett mondanunk. Az ebéd után megterveztük az egy hónap múlva esedékes látogatásunkat. Ezalatt a diákjainkat a kolozsváriak vezették végig a városon. A legfőbb nevezetességek megtekintése után fagyizni vitték őket, majd pedig csónakáztak egyet a sétatéren.

Este ismét Anti várt minket, majd Pócsai Sanyival találkoztunk a városban, akivel természetesen a Bulgakovot vettük célba. Néhány óra után gyalog indultunk a szállásra, és útközben megcsodáltuk a város fényeit és a sétatér hangulatos szombat esti világát. Természetesen még itt sem akaródzott lefeküdni senkinek. A diákokkal közösen elevenítettük fel a két nap történéseit. Látszott rajtuk a boldogság, és elhangzott: „tanár úrnak igaza volt, ez tényleg egy csodálatos kapcsolat!” (Talán ez egy olyan mondat, amiért megéri az egészet szervezni, minden fáradságával, nehézségével és kihívásával együtt…)

Vasárnap kicsit később ébredtünk, de igyekeztünk haza. Reggeli után még bevásároltunk az otthoniaknak, majd útra keltünk. Királyhágó adta magát mint megálló, hiszen aki sosem volt még Erdélyben, annak látnia kell a hágót.

Útközben még mindig a kapcsolat volt a téma az én autómban, és mi időnk szerint egy óra volt, amikor a második kedvenc városomból megérkeztem az elsőbe. :)