Ezúttal a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal működtünk együtt.

Hűtlenségünk oka egyrészt a közelség volt, másrészt pedig az: apáczais barátainkat éppen másfél héttel március 15. után vártuk vendégségbe…

Hogyan is esett ez az eset? Olvasva a Rákóczi Szövetség március 15-ét megünneplő pályázatát, először Királyhelmecre gondoltam, mert gyakran járok ott magánemberként. Írtam is az ottani gimnáziumnak, hogy vinnénk nekik egy teljes március 15-i műsort, nekik csak fogadniuk kellene minket. Mivel válasz egy hét alatt sem érkezett, a pályázati határidő viszont vészesen közelgett, sorban küldtem leveleimet a Bodrogköz, majd a Partium városainak magyar gimnáziumaiba (végül már Kassára, és Aradra is). Türelmetlenül nyitottam meg napjában háromszor-négyszer a levelezéseimet, tanácstalanságomban már arra is gondoltam, megkeresem a kolozsvári testvériskolánkat…

Aztán Szatmárnémetiből, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból érkezett egy barátságos hangú üzenet, miszerint örömmel veszik a felajánlást, és várnak minket. Később, szépen-lassan érkezett még másik négy iskolából is fogadókészség, de ekkorra már nagyban szerveztük a szatmárnémeti kollégával a találkozást és a műsort. Rendezői büszkeséggel cserélgettük egymás között a korábbi műsorok videóit, és egyeztettük a közös megemlékezés, és az együtt töltendő nap részleteit. (Érdekesség, hogy Királyhelmec gimnáziuma azóta sem válaszolt.)

A műsort fele-fele arányban raktam össze konzerv, és új dalokból, versekből. Újítással nem kockáztattam, színdarabbal most nem kísérleteztem (a frissen megtanult és nemrég előadott Debreceni Rómeó és Júliát mégsem adhattuk elő 1848/49 okán-ürügyén). A fellépőkön kívül az osztályomat terveztem kivinni, de a 10/b-ből ezúttal csak hatan gondolták úgy, hogy kirándulnának, így a gimnázium (majdnem) minden diákja számára lehetővé tettem a jelentkezést. A színjátszó körömnek egyfajta jutalomútként hirdettem meg, mivel pár hete szépen adták elő a fentebb említett darabot. Egy testnevelés szakos kolléganő vállalta a kísérő tanár szerepét, így állt össze végül a szükséges létszám.

Az indulást reggel hét órára tűztük ki, és ezt nagyjából sikerült is tartanunk. Jó sofőrünknek köszönhetően jó tempóban haladtunk a cél felé. A határon sem volt semmi különös, így Nagykárolyban nyugodtan meg tudtunk állni egy kávéra.

Szatmárnémetiben már várt minket a történelem szakos kolléga, aki egyúttal a színjátszó kör vezetője is (róla közben kiderült, hogy a kolozsvári kollégánknál: Pócsai Sándornál volt óralátogató és gyakorló tanár!), valamint az énektanár és az iskola énekkara. (Kicsit irigykedve néztem a díszterem színpadát és beszékezett nézőterét. Csakúgy, mint Kolozsváron az Apáczai Líceumban.)

Rövid beéneklés és próbálás után megérkezett a Kölcsey Főgimnázium igazgatónője, néhány tanára és mintegy száz diák. Az igazgatónő kedvesen köszöntötte a nézőket, külön minket, és elmondta: nagyon örültek, hogy vittük a műsort. Bevallotta: nyakig vannak a végzősök érettségi próbavizsgáival, így nagyon jól jött nekik a kapott műsor, hiszen ezáltal egy teendővel kevesebb lett nekik a héten.

(Tényleg vártak itt minket. Ezt többek között az is jelezte, hogy a helyi rádió, név szerint a City is bemondta az érkezésünket, és beharangozta a közös műsort.)

Az igazgatónő köszöntő beszéde után egy szavalóversenyt nyert Kölcseys diák mondott verset. Ezután következtünk mi: saját műsorvezetővel, és az előre megbeszélt,  leegyeztetett és elpróbált műsorszámokkal. Elhangzott az A csítári hegyek alatt, Petőfi Sándortól a Márciusi ifjak, a megzenésített Talpra Magyar! Ezután a műsorvezető felolvasta az általam írt rövid ünnepi köszöntőt.  Koncz Zsuzsa Szabadság, szerelem és Demjén Rózsi Honfoglalás című száma után megköszöntem a Rákóczi Szövetségnek és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak az utazás lehetőségét, majd visszahívtam őket a mi diákönkormányzati napunkra. Végül a három énekesünk egyszerre adta elő az Ismerős Arcok legendássá vált szerzeményét, a Nélküledet, amelybe a helyi iskolai énekkar is csatlakozott. Ezáltal vált közössé a műsor, amelyet a kórus segítségével a Himnusszal és a Székely Himnusszal zártunk le.

Az igazgatónő, aki bár a műsor után egy temetésre sietett, de előtte még szánt időt az iskolájuk bemutatására.

Ezután finom, helyben főzött ebéd várt minket az iskola menzáján. Ebéd után a kolléga leültette a két iskola gyermekeit szigorúan felváltva egymás mellé, majd mesélt egy kicsit a színjátszó körükről. Ezután nagy meglepetésemre annyit mondott: most pedig mindenki beszélgessen, ismerkedjen a szomszédjával. Két percen belül csokonais-kölcseys beszélgetőpárok alakultak ki, majd hamarosan nagyobb csoportokká szerveződtek, és úgy ismerkedtek tovább a két iskola diákjai.

Ezt követően tettünk egy rövid sétát a belvárosban, megnéztük többek között a római katolikus székesegyházat. Itt megtudtuk, hogy 1990 márciusában itt sem hiányzott sok egy „Fekete Márciushoz”. Pusztán a magyarok higgadtságának volt köszönhető, hogy a román agresszióval szemben csak védekeztek, de nem vettek az események a marosvásárhelyihez hasonló irányt és méretet. Így nem csak a diákjaink tanultak ma új dolgot – hanem be kellett vallanunk a kísérő kollégával, hogy mi is…

Szíves meghívást kaptunk a városi felvonulásra, de előtte adtunk a diákjaink számára egy szabad fél órát, így mi is nyugodtan tudtuk megnézni még a „láncos templomot”, amely nevét az udvarát körül övező láncról kapta, és a minaretre emlékeztető tűztornyot.

A megemlékező felvonulás nagyon szép volt. A menetet huszárok vezették fel, mögöttük cserkészek haladtak, majd az ünneplő magyarság ment hosszú, tömött, méltóságteljes sorban. A rendőrség ezúttal tényleg biztosította a megemlékezést, nem úgy, mint huszonhét évvel korábban…

A diákjaink hihetetlen gyorsasággal találták meg a hangot és barátkoztak össze a kölcseys társaikkal. De ezen túlmenően, ismét láthatták: a Kárpát-medence számos pontján élnek magyarok, még ha egy kicsit, másabb, nehezebb is számukra az élet. Mi pedig örültünk a kísérő tanár társammal, hogy megadhattuk diákjainknak ezt a lehetőséget, és mi se a már megszokott módon, hanem idén kicsit másként ünnepeltük március 15-ét.