Egy izgalmas és örömteli öt nappal a hátunk mögött – így szól a blogunk utolsó bejegyzése. Mondhatnám, hogy árválkodik. „Alszik a blog”, „kómába került” a testvérkapcsolat. Két gyötrelmes és szomorú évvel a hátunk mögött – adja magát, hogy ezt a címet viselje a következő írás.

2020. március: nagyon jó hangulatban telnek a kint töltött napok (lásd az írásokat alább), már szólnak a hírek arról, mit már nevén nevezni sincs kedvem, de még nem sejtjük, mekkorát fog változni az életünk hamarosan… Hogy a kiutazó 16 főből jelen sorok írásakor már csak 4-en járnak a Csokonaiba. A kisebbeknek pedig fogalmuk sincs arról, hogy mi ez az egész? Hogy is lehetne, mikor egy hagyományos diákönkormányzati napot se élhettek meg?

2020. április: gyötrelem, bezártság, kilátástalanság, de én az örök bizakodó: Nagyszombatra vége lesz! Nem lett, de Pünkösdre se… Le volt szervezve és meghiúsult a szatmárnémetiek, majd a kolozsváriak fogadása, és egy kárpátaljai utazás is. (Ez különösen fájdalmas, a jelen események tükrében.)

2020. május: naponta beszélek az operatív törzzsel, hogy mikor engedélyezik az osztálykirándulásokat. (Szerintem már névről ismertek.) Mert olyan nincs, hogy nem vihetem őket el. Csak az erdőben találkozhatom azokkal, akik jönnének… Hivatalosan sporttevékenységet végzünk, gyakorlatilag a kirándulást beszélem meg velük. Pontosabban, hivatalosan egy ott alvós tábort, amely két napos. Úgy voltam vele, hogy mindegy az, csak mehessünk! Hollóházán voltunk, de Kassára nem mehettünk át, mert néhány szülő nem járult hozzá.

2020. június: az évzárón találkozom újra az osztályommal. Volt olyan diákom, akit nem ismertem meg. Döbbenet!

2020. augusztus: hosszú idő után először nem tudok ott lenni a Kolozsvári Magyar Napokon.

2020. november: ismét távoktatás. Ez nem lehet igaz, mondom. (Mint az Egerszegi-győzelem: ilyen nincs, ilyen nincs, és mégis van! – csak negatív előjellel…) Ismét bizakodom: csak pár hét… Aha, persze.

2021. március: szinte már hányingerem van, görcsbe rándul a gyomrom, ha meglátom a kamerás óratartást biztosító felületet. Az osztályomból úgy találkozom néhány érdeklődővel, hogy velem együtt vagyunk tízen. Kirándulunk egyet az erdőben (sporttevékenység!), közben a turistatérképen bejelöltem nekik néhány pontot, és játsszunk: kihúzott sorrendben kell vezetni a túrát, majd az adott pontnál átadni a térképet a következő diáknak. – Osztályfőnökként szenvedtem meg legjobban a második etapot. Közben egy barátomat is elvitte ez az egész.

2021. május: végre újra élőben tanítunk. Az első óra előtt bemegyek az osztályomhoz, és amíg érkezik az órát tartó kolléga, csak nézem őket, és örülök, hogy élőben láthatom a csapatot. Közben egy főzést szervezek Hármashegyaljára, mert az osztálykirándulás szervezhetősége ismét bizonytalan. Kocsival viszem ki a diákok egy részét, jót rallizunk a terepen, a kocsim tiszta sár… Még téli gumi van rajta… A kipufogóm leszakadva… Jövő hét keddre van időpontom a gumishoz, csütörtökre a szerelőhöz… De Pünkösd vasárnapján eltörlik a határzárat. Ilyen nincs, ilyen nincs, és mégis van! Végre kimehetek a barátaimhoz Kolozsvárra! Saras kocsival, téli gumival, leszakadt kipufogóval… A Egy régi Suzuki Swift, húsz éves, de nem is megy, szinte repül! Átérek a határon… el se hiszem. Csucsán egy gyors kávé (a hagyomány az hagyomány!), és végre Antiékhoz érek… Átjön Sanyi is… el se hiszem, hogy ott vagyok, velük… Ha nem is diákokkal (az még várat magára), de itt vagyok velük.

2021. június: végre lehet osztálykirándulást szervezni, igaz, csak egy napost. A kirándulás előtt egy nappal engedélyezik a többnaposat. Ilyen nincs. Van, amit azért én se tudok megoldani. Ezt már nem tudtam az indulás előtt fél nappal ott alvósra bővíteni.

2021. augusztus: végre Kolozsvári Magyar Napok. Kiállításom nyílik az Apáczaiban. Még mindig nem diákokkal. Két barátom kísért el az útra. Naná, hogy mindkettő megkedvelte a várost, és a vendéglátóinkat!

2021. október: megvalósul a több napos kirándulás is. Budapest a cél. Este hangulatos beszélgetés, és egy játék. Viszem a kérdés-kártyáim. Mindenki sorban húz és válaszol. Kérdés: Mi jut eszedbe Kolozsvárról: Diák válasza: „Hát nekem tanár úr!” …és tényleg, a diákok felől nézve, meg is értem. Közben újraindul a Rákóczi Szövetség diákutaztatása, de Kolozsvárra még mindig nem mehetünk. Sovány vigasz, Felvidékre viszont igen, így csapunk egy hangulatos, egész napos bodrogközi körutazást.

2022. február: elhozom a képeimet Kolozsvárról. Latolgatjuk az esélyeket a kapcsolat újraélesztésére, de még semmi sem biztos. Aztán néhány nap múlva érkezik Alpár levele, hogy szeretettel várnak a Xantus-vetélkedőre. Ezt követi a kormány bejelentése: feloldják a külföldi utak tilalmát. Lehet, hogy ki tudunk menni, most már diákokkal? Lehet, hogy újra tudjuk indítani a testvérkapcsolatot? Reménykedjünk!