Végre megvalósult az első határtalanul utazás. Nem lenne szabad panaszkodnom, mert én duplán voltam ezáltal odakint, de jobb lett volna, ha együtt megyünk ki novemberben. Nem volt könnyű újra fellelkesíteni a brigádot, mert joggal váltak diákjaink bizalmatlanná a pályázat kapcsán. De aztán csak elhitték, hogy megyünk. Készültünk a Karnyóné előadására, de érdekesnek ígérkezett, mert nem tanulták meg a szöveget teljesen, és még az indulás előtt egy nappal is voltak hibák a próbákon. Sőt, alig volt olyan, hogy elejétől a végéig lejátszottuk volna a darabot.

Hajnalban gyülekező a tesco parkolóban, ahová elsőként érkezek. Hamarosan érkezik Püskiné Ági, majd a diákok sorban, és közben Erzsó is befut. Senki sem késik, és időben tudunk elindulni. Vili jó sofőr, szépen haladunk. A buszon a hangulat jó. Én ezer fokon égek, nem tudok nyugton lenni, sétálok a buszban, jövök és megyek. A diákok mosolyognak, ismernek már.

Nagyváradon teszünk egy sétát a belvárosban. Az idő és a hangulat is jó. Püskiné Ági tömören és érdekfeszítően mesél nekünk, de Erzsó is vezeti a diákok figyelmét, és én sem tartom magamban, ha eszembe jut valami. Nélkülünk semmit se vennének észre…

Csucsán az Ady házban állunk meg, és büfézünk. Ahogy közeledünk Kolozsvárra, szinte már szűkölök, mint rég látott gazdáját váró kutya. Közben telefonon tartom a kapcsolatot Pócsai Sanyival. Diákokat kértem tőle a fogadásunkra, mert tudom, hogy nem állhatunk meg az iskolánál. Pontosan érkezünk, és kezdődik is a program. Egy tanteremben Alpár és Erzsó köszönti az egybegyűlteket, a diákjaink pedig hastáncot, illetve népdalt adnak elő. Közben kialakulnak az előre lebeszélt párok, és zajlik az izgatott ismerkedés. De néhányan már régi ismerősökként köszöntik egymást.

Közben megérkezik Géza. Tartalmas megnyitó vár ránk, de a Karnyónésokkal már a színpadot nézzük, és a holnapon jár az eszünk. Este a diákok elmennek a fogadóikhoz, mi pedig hová máshová mehetünk, mint a Bulgába. Velünk tartanak a kiállítóművészek is: a Homoródi Fotóklub tagjai. Vacsorázunk, és megyünk a szállásra. Fáradtak vagyunk.

Pénteken vidáman ébredünk. Gazdag svédasztal vár minket, igyekszünk helyt állni, és mindenből fogyasztani. Aztán sietünk a gimnáziumba, ahol bemutatják nekünk a saját iskolájukat. Felfigyelünk egy zseniális kolozsvári gyerekre, Endrére, aki tovább színesíti az előttünk álló napokat. Városnéző séta által megismerjük a város legalapvetőbb, magyar vonatkozású látnivalóit. A vége felé már nehéz a diákokkal bírni, de aztán elengedjük őket. (Olykor emlékeztetni kell őket vállalt kötelezettségeikre…) Mi elsétálunk vásárolni, mert tudjuk, hogy erre később nem lesz lehetőségünk. Megismerek egy újabb magyar éttermet, ahol ebédelünk egy jót Gézával és a kollégákkal. Én sietek vissza a gimnáziumba, és megkérem Gézát, hogy kísérje vissza Erzsót és Ágit.

Aztán elkezdődik az előadás. Vivi egyből téveszt. Szandi elröhögi magát a szerep közben. Hallom, ahogy Erika súg. Aztán színpadra lépek, és mindenki nevet. Érzem, hogy szeretnek a diákok, de nem léphetek ki a szerepből. Aztán eljön az a pont, ahol mindig elfelejtettem egy lényeges mondatot. Amikor kimondom, látom a lányokon, hogy megkönnyebbülnek: végre nem rontok. Utána a kolozsváriak blokkja jön, majd Ági kórusa. Mindenki gratulál, már-már zavarba ejtően dicsérnek. Én megköszönöm a színészeimnek a türelmüket, és hogy velük dolgozhattam.

Este Sanyihoz vagyunk hivatalosak, aki kitett magáért. Nagyon aranyos volt a vendéglátó szerepében. Finomat ettünk, és jó borokat ittunk, és nagyot beszélgettünk. Örülnek nekünk, hálásak a pályázatért. Mélyül a kapcsolat.

A kolozsváriakkal kiegészülve kezdődik a nagy nap. Torda, Nagyenyed, Gyulafehérvár. Géza nem szívbajos, felülteti a buszra a nagyenyedi idegenvezetőt, mondván, mégiscsak jó, ha ő visz minket körbe. A diákok a tempót nehezen bírják, nagy adag információ és látnivaló zúdul rájuk, Magyarigenen már veszekedni kell velük. Én sem értettem teljesen egyet a szervezéssel, de mindegy, kibírták.

Este Torockón elfoglaljuk a szállást. Finom töltött káposztával fogadnak. Aki a B menüt kérte, a csirkemellet, az nem járt jól: a leveshúst kínálták fel nekik. Püskiné Ági rugalmasan kezeli a kérdést: szed magának a káposztából is.

Kolozsváron a viszontlátás reményében köszönünk el barátainktól, és hazafelé már a másfél hónap múlva esedékes fogadásukat tervezzük. A diákjaink fáradtak, a nappaloktól és az estéktől, de a busz boldogságban úszik. Szinte tapintható, hogy fel vannak töltődve.

Hazafelé megköszönöm nekik, hogy elhozhattam őket – erre kapcsolnak, és megköszönik az utat. (Erzsótól tanult módszer.) Aranyosak egyébként. Ugyanezzel az összeállítással, bármikor és bárhova elutaznék.